Partnerek






Az RRA Komárno segíti a községek, nonprofit szervezetek és vállalkozók együttműködését annak érdekében, hogy együtt javítsák Komárom és környezete lakosainak életét, különös hangsúlyt fektetve a 34 községet magába foglaló területi csoportosulásra.






A Körforgásos gazdasági Intézet (Inštitút cirkulárnej ekonomiky, o.z. – INCIEN) egy nonprofit szervezet, melynek fő célja a körforgásos gazdaság alapelveit Szlovákiában is bevezetni a gyakorlatba. INCIEN együttműködik az önkormányzatokkal, magánszektorokkal, iskolákkal az oktatási tevékenység keretében, valamint a nyilvánossággal, melyet a hulladékgazdálkodásra és a lineárisról a körforgásos gazdaságra történő átlépésre neveli.






A Rába – Duna – Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (RDV ETT) Magyarország és Szlovákia területén, az adott tagállam nemzeti joga szerint működő önkormányzatokból áll. Önállóan gazdálkodó, jogi személyiséggel rendelkező, nonprofit gazdálkodó szervezet. Legfőbb célja, hogy tagjai között megerősítse a gazdasági, szociális és területi kohéziót, működési területén különböző fejlesztési tengelyek mellett előmozdítsa a határokon átnyúló regionális együttműködést, valamint a teljes magyar-szlovák Duna-szakaszt lefedő tartós intézményi struktúrát alakítson ki.